Döbbenet ült arcunkra ! LEGÁLISSÁ tették Magyarországon a kerékpár lopást !444!

Döbbenet ült arcunkra ! LEGÁLISSÁ tették Magyarországon a kerékpár lopást !444!

Döbbenet ült arcunkra ! LEGÁLISSÁ tették Magyarországon a kerékpár lopást !444!

NÉZD MEG A RENDŐRSÉGI HATÁROZATOT, amiben le van írva a tolvajnak, hogy mit kell mondania!

A bicajosok feketével írhatják 2016.10.13-át, ezen a napon ugyanis a magyar rendőrség hivatalosan is megállapította, hogy legális kerékpárt lopni.

Megszüntette a lopás miatt indított nyomozást a rendőrség, mert a fiatalkorú gyanúsított csak kölcsönvette, nem eltulajdonítani akarta a sértett kerékpárját, függetlenül attól, hogy ennek érdekében a zárat is eltávolította róla.


Hirdetés


NÉZD MEG A RENDŐRSÉGI HATÁROZATOT! A magyar rendőrség lényegében a kerékpár tolvaj szájába adja, mit kell mondania!


Daganatos halakat eszünk, de nem ez a legrosszabb..

Daganatos halakat eszünk, de nem ez a legrosszabb..

Daganatos halakat eszünk, de nem ez a legrosszabb..

Egy új kutatás hátborzongató eredményedet mutat, és egy nem sokat hangoztatott tényre is rámutat: A tengeri állatok egy jelentős része vérzik,  és daganatos, ennek ellenére így kerülnek bele a konzervekbe, mirelit zacskókba. Rákos, beteg élőlények húsát fogyasztja a világ?

Nem csak Csernobil okozott visszafordíthatatlan károkat, az amerikaiak és kanadaiak vérző, daganatos, beteg tengeri állatok húsát fogyasztják - csak nem tudnak róla.

Hirdetés


2011. március 11-én a Richter-skála szerinti 9-es, katasztrofális erejű rengés törmelékké és hamuvá változtatta Japán keleti részeit. A földmozgás okozta szökőár épületeket és embereket ragadott magával. A természeti katasztrófa csaknem 16 ezer halálos áldozatot követelt.

Hosszú távon mégis a földmozgás kiváltotta fukusimai atomkatasztrófa kapcsán kerül be a történelembe.



Fukushima megrengette az egész világot, alapvetően megváltoztatva az atomenergiával, illetve az atomerőművekkel kapcsolatos gondolkodást. A katasztrófa nagyon hasonlít az emberiség eddigi legsúlyosabb nukleáris balesetéhez, a csernobili reaktor 30 évvel ezelőtti felrobbanásához. A japán hatóságok tagadják a csernobili párhuzamot, pedig a fukusimai balesetnek ugyanolyan hosszú távú biztonsági, gazdasági és egyéb hatásai vannak.

A Fukushima-katasztrófa kinyírta a Csendes Óceánt
Ma már tudjuk, hogy a helyzet katasztrofális. Jóformán az egész Csendes Óceáni térség a kihalás szélén van, és a vízben élő állatok nagy része kimúlt, vagy súlyosan beteg, esetleg mutálódott.

A Japán Nukleáris és Ipari Biztonsági Ügynökség Japán Nukleáris és Ipari Biztonsági Ügynökség 2011. június 7-én közzétett jelentése szerint a korábban megbecsült mennyiséghez képest kétszer annyi sugárzó anyag került a levegőbe.


A részben a TEPCO-tól független mérések eredményein is alapuló új becslések szerint a levegőbe került sugárzó anyag mennyisége a csernobili szennyeződés egyötödére tehető. Ez borzasztóan sok mennyiség, mely kiheverhetetlen károkat okozott és fog még okozni a Földi ökoszisztémában.

A jelentés kitér arra, hogy a katasztrófa bekövetkezésétől 2011. augusztus végéig eltelt majd fél év alatt 15 petabecquerel (PBq) sugárzó cézium-137 szabadult ki a környezetbe.
A Japánok ugyanis ekkor még nem számoltak a tengerbe kilökődött szennyeződés mértékével, így azok nem kerültek bele a kalkulációkba

Napjainkban már tudunk a riasztó adatokról. Az eredményekben feltüntetett mennyiség többszöröse került mind a levegőbe, mind a tengerbe, ezáltal egy tömeges kihalási hullámot indítva el a Csendes Óceánban.




Pusztulnak a halak
Arnie Gundersen, nukleáris kérdésekkel foglalkozó szakember – aki 70-nél is több atomlétesítmény építésében, illetve működtetésében vett részt – is azon a véleményen volt, mint a legtöbben, hogy a baj napról napra súlyosabb lesz a tengerbe ömlő radioaktív víz miatt.


A kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy a szennyezés rohamosan terjed, és ha nem sikerül rövidesen a megoldást megtalálni, az egész Csendes-óceán élővilága veszélybe kerül.

Nem túlzás állítani, hogy a Csendes Óceán kihalt. A benne élő élővilág 90%-a kipusztult a szennyeződés és a vízben keringő radioaktív izotópok miatt, a megmaradt állatok jó része pedig súlyosan beteg.
Nem kell hozzá túl sok idő, és szigorúan tilos lesz a Csendes-óceánból származó halat elfogyasztani. Emberek millióinak a megélhetése válhat kérdésessé, hiszen hatalmas iparágak épültek a halászatra ebben a térségben. Idővel pedig a szennyeződés távoli tengerekben is megjelenhet

„Ami azonban még félelmetesebb, hogy a víz nemcsak a tartályokból, hanem a reaktor más létesítményeiből is áramlik a tengerbe.” – Mycle Schneider, nemzetközi nukleáris szakértő

Több hajós kalandor számolt be arról, hogy az idei és tavalyi évben a Csendes Óceánon hajókázva az az érzésük volt, mintha teljesen egyedül lennének. Nem láttak életre utaló jeleket a vízen, korábbi tapasztalataikkal ellentétben, amikor nyüzsögtek a különféle állatok és halak a vizekben.
Most egyet sem láttak, vagy ha fel-felbukkant egy-egy kósza hal, vagy rák, az is súlyosan beteg volt, tele fekélyekkel és daganatokkal.

A halak és a többi élőlény húsa tele van daganattal
A szakértő, Arnie Gundersen szerint jövőre már nem lesz tanácsos az USA nyugati partjainál kifogott halakat elfogyasztani.

A nukleáris anyagok jelenléte a Csendes-óceán középső részén immár eléri a normális érték tízszeresét (!).
És miközben az emberiség és a földi élővilág egy jelentős részének a létét fenyegető környezeti katasztrófa zajlik a Csendes-óceánon, a Föld első számú szuperhatalma és csatlósai nem akarják észrevenni, hogy mekkora a baj. Pedig tudnak róla, sőt mi több, tehetnek is róla…

Az utóbbi időben kifogott halak egy része vagy alultáplált, vagy rákos sejtektől burjánzik, melyet a radioaktív izotópok okoztak a Csendes Óceánban.
Félelmetes, riasztó kép rajzolódik ki az emberiség előtt. Ha ugyanis felszámolódik a teljes Óceáni ökoszisztéma, az egy dominó láncolatot indíthat el, és más ökoszisztémák is veszélybe kerülhetnek, mely egy tömeges kihalást indíthat útjára.

A fenti képen egy cápa látható, tele daganattal. Korábban ez teljesen ismeretlen jelenség volt, néha azért néha elő-elő fordult, hogy daganatos halakat találtak a tengerekben. Az utóbbi néhány évben azonban ez egyre sűrűbben előfordul.

A beteg, sérült, fekélyekkel teli rákos cápák látványa ma a búvárok szerint egyre gyakoribb, és az Óceán állapota aggasztó.

A beteg állatok húsa bekerül a fogyasztásra szánt ételekbe

Rengeteg állat betegen kerül feldolgozásra, mert a nagy gyártók ügyet sem vetnek az óriási veszélyre, amit ezek az állatok elfogyasztva jelentenek.

beteg-lazac-husa Beteg lazac húsa. Jól láthatóak az aggasztó világos gócok.

A nagy tengeri ételekkel foglalkozó cégek ugyanis így is egyre veszteségesebbek, mert az óceánokból egyre kevesebb egészséges és szép példány kerül elő.

Az egészségügyi kockázat óriási, és erről a sajtó alig vagy elvétve számol be. Ráktól burjánzó tengeri állatok szöveteit fogyasztjuk, ezzel rengeteg megbetegedést előidézve.


Persze önmagában attól még nem leszünk rákosak, hogy ráksejtektől hemzsegő ételt fogyasztunk. vagy mégis?

Alaposan megdöbbentette az orvosokat egy kolumbiai férfi tüdődaganata – a gyorsan növekvő sejttömeg nem emberi eredetű volt, hanem a betegben élő galandféregtől származott.
NS-vizsgálat végül kiderítette, hogy mitől is származtak ezek a „renegát” sejtek: egy törpe galandféregtől (Hymenolepis nana), amely a páciensben élősködött. Első pillantásra az eredmény meglepő volt, mert a sejtek nem emlékeztettek egy galandféreg sejtjeire, a további vizsgálatok azonban egyértelműen megerősítették a parazita eredetet.

Vagyis ez nem jelent mást, minthogy bizonyos speciális esetekben az ember megfertőződhet, ha rákos szövetek jutnak a szervezetébe. Az incidens nagyon egyedi volt, és soha nem sikerült azelőtt hasonlót dokumentálni, de az orvosok attól félnek, hogy sokkal gyakoribb dologról van szó, mint korábban hittük.

A halakon különböző fekélyek, sebek jelennek meg, mert a pikkelyeiket kikezdik a tengerben áramló Fukushimából származó radioaktív erősen mérgező és bomlasztó hatású részecskék.

De az emlősök sem ússzák meg a dolgot. Rengeteg part menti fóka, rozmár kezd egyre súlyosabban megbetegedni. Egyes források szerint pedig már a sarkvidékeken élő jegesmedvék sincsenek biztonságban.

Zéró pont
A környékbeli lakosság – több ütemben történt – kitelepítése során az érintetteket csak késve és nem megfelelően tájékoztatták. A kitelepített lakosok abban a tudatban hagyták el otthonaikat, hogy rövid időn belül visszatérhetnek.

A háziállatokat (kedvtelésből tartott- és haszonállatokat) sorsukra hagyták az evakuációs zónában. Gondozás híján sok állat szomjan-, illetve éhen halt.
fukushima-zero-pont A zéró pont, ahonnan minden kiindult.

A szennyezett térségben még sokáig nagyszámú kutya, macska és marha kóborolt szabadon. A mai is erősen fertőző terület egyes részein ugyan már olyan sugárzási szintet mértek mely beleesik az egészségügyi határértékbe, biztosat senki sem tud mondani, a reaktorhoz közeledve pedig a halálos sugárzás szintje csak nő.

Mutáns zöldségek
A területre – legalábbis egy részére a kitelepítési zóna határán – szép lassan vissza merészkedtek az emberek, holott hivatalosan a mai napig nincs 100%-osan megerősítve az, hogy mennyire egészséges ott maradva és élni hosszú távon, és hogy milyen hatással van az az emberi szervezetre.

mutans-uborka

Rendre kerülnek az internetre olyan képek, melyek a területen élő állatokról, mutáns növényekről készültek.

Ezekből a képekből is jól látszik, hogy a zöldségek komoly genetikai károsodást szenvedtek el, és csak hasonlítanak eredeti formájukra. Arról pedig, hogy mennyire egészségesek, riasztóan nagy a hallgatás…
Óriási káposztafej, amorf alakot öltő krumpli, furcsa „végtagokkal” rendelkező uborka.



Hirdetés


Csak néhány a felsorolt növények közül, melyet a helyiek jobb híján fogyasztanak és eladnak, hogy valahogy megéljenek, és éhen ne haljanak.

A súlyosan megsérült fukushimai atomerőművet övező kitelepítési zónán kívüli messzebb területen is súlyos következményekkel járt a gazdaságoknak a szennyezés.

Deformált, torz gyümölcsökkel, zöldségekkel és növényekkel találkoznak a lakosok. Növekedési hibák, torz padlizsán, sziámi kukorica vagy természetellenesen nagyra nőtt káposzta jellemzi a vidék gazdaságait.

Hosszú távon viszont ez beláthatatlan generációs tragédiához vezethet, és egy meddő, genetikailag sérült nemzedék jöhet létre a területen.
A kormány nem tesz semmit, mélyen hallgat, és örül, hogy a területet újra hasznosítani tudja…

Hogy hová fajul a Csendes Óceán pusztulása, és a tengeri élővilág elrákosodása még nem tudni, de abban biztosak lehetünk, hogy komoly hatása lesz az emberi társadalomra, és az elkövetkező években jelentősen megnő a daganatos megbetegedések száma.
Így húz le a Tesco ! Nem árt odafigyelni

Így húz le a Tesco ! Nem árt odafigyelni

Így húz le a Tesco ! Nem árt odafigyelni

Egy srác posztolta a P.H csoportba, az alábbi fotót, amin jól látható, hogy a tescó közel  két és fél ezer forinttal akarta lehúzni.

Biztos Önök is szoktak nagybevásárlást csinálni, amikor olyan sok terméket helyezünk a kosárba, amit aztán képtelenség lenne a kasszánál egyesével ár szerint összeadni. Ekkor bizalmat szavazunk a kasszásnak, és gondoljuk, hogy csak nem ver át bennünket..


Hirdetés


Pedig ők pont ezt használják ki. Az ember hiszékenységét és bizalmát !  Az általános szabály az, hogy 8 % -ot el lehet úgy csalni, hogy a vevő a büdös életbe nem jön rá. Hogy is néz ez ki a valóságban?

Ezer forint értékben vásárolunk de a végén 1080 forintot fizetünk.. Ennyi 8 % . Nem veszed észre, ha csak nem járkálsz számológéppel a zsebedben a sorok között.

Nagyon legyetek óvatosak , és figyelmesek. Nem csak a tescó, hanem az összes multi megcsinálja ezeket a trükköket !


Hirdetés


Rejtet szám? Többé nem gond ! Ez az alkalmazás kiírja a hívó számát mindig  !

Rejtet szám? Többé nem gond ! Ez az alkalmazás kiírja a hívó számát mindig !

Rejtet szám? Többé nem gond ! Ez az alkalmazás kiírja a hívó számát mindig !

Zaklatnak rejtett számról? Mostantól kiderítheted, hogy ki hívogat ! Van egy alkalmazás, amit ha felraksz a telefonodra, kiírja a rejtett számot is, és végre megtudhatod, ki hív!
Téged is sokszor hívnak ismeretlen számról?Netán zaklatnak ?

Hirdetés

Íme egy fantasztikus alkalmazás"Truecaller ",amit már 200millió felhasználó alkalmaz ,nem véletlenül. Már a hívás pillanatában beazonosítja a nem titkosított telefonszámokat, és kiírja a képernyőre, hogy ki keres, akkor is, ha a hívó nem szerepel a Telefonkönyvedben!
Az alkalmazás nemcsak meghatározza a szóban forgó szám tulajdonosát (legyen az cég vagy magánszemély), hanem lehetővé teszi, hogy értékeljük is a partnert, így a nem kívánt hívásokat spamként jelölhetjük meg.


Hirdetés



Ha egy adott telefonszámot elegen jelentenek, akkor az a későbbiekben már a többi felhasználó számára is úgy jelenik meg, így rövid úton kizárhatjuk az életünkből a marketingeseket,írja az android.hu
Ha androidos telefonod : ide kattintva töltheted le az applikációt,
Ha iOS rendszer esetén pedig erre a linkre látogass el!


7 éve is Papp L. robbantott !  Meglepő dolgok derültek ki

7 éve is Papp L. robbantott ! Meglepő dolgok derültek ki

7 éve is Papp L. robbantott ! Meglepő dolgok derültek ki

A Magyar Idők szerint már 7 éve is a Teréz körúti merénylő robbanthatott Budapesten
Négy korábbi pokolgépre is kísértetiesen hasonlít a Teréz körúton használt csőbomba szerkezete – írja szombati számában a Magyar Idők.

A robbantó itt is kalapban van középen napszemüveggel a pólóján.



Hirdetés




A lap arról ír, hogy a rendszerváltozástól napjainkig legalább száz, robbantással elkövetett bűncselekmény történt Magyarországon, és ezek többsége ma is megoldatlan, a tettes vagy tettesek ismeretlenek.

A merényletek helyszínelése során rögzített nyomokból minden esetben rekonstruálták a felhasznált robbanóeszközt, így a két héttel ezelőtti Teréz körúti csőbombát is. Ez utóbbi szerkezetének összevetése az elmúlt huszonhét évben használt eszközökkel még folyamatban van.
A Magyar Idők értesülése szerint csőbombát aránylag keveset használtak a vizsgált időszakban, így arra gyorsan rájöttek a szakemberek, hogy a Teréz körúti szerkezet legalább négy korábbi robbantásnál használt bomba szerkezetéhez hasonlít.
Sőt, néhány apróságtól eltekintve azonosnak mondható.

Hirdetés

Így az 1989-ben a budapesti 2-es metró egyik szerelvényének utolsó vagonjában üzemzárás előtt felrobbantott csőbomba, valamint az 1996-os, háromszoros kukarobbantáshoz használt, poroltóba épített csőbombák hasonlítottak nagyban a Teréz körúti bomba szerkezetéhez.
Tamási Gábor robbantási szakértő, aki egy sor robbantásnál is helyszínelt, a lapnak azt mondta, reméli, hogy a Teréz körúti tettes nem sorozatot tervez. Szavai szerint az elkövető pontosan tudta, hogy mit miért csinál, gyakorlott, mondhatni képzett tettes, ezért nem használt mobiltelefont a bomba indításához, mert ebben az esetben fennáll a veszély, hogy valaki téves hívást kezdeményez az adott készülékre, idő előtt felrobbantva a pokolgépet.
A robbantó utáni hajszában az állandó zaklatás már-már lehetetlenné teszi a folyamatos bevételtermelést az alvilágban, így a bűnözők érdeke is, hogy mielőbb elfogják a merénylőt. Az újság értesülései szerint a bűnözői körök minden követ megmozgatnak a ma még ismeretlen férfi kézre kerítéséért, azaz már az alvilág is a tettest keresi.
Gyógyszer, és hormonok vannak az ivóvízben.

Gyógyszer, és hormonok vannak az ivóvízben.

Gyógyszer, és hormonok vannak az ivóvízben.

Mérésekkel igazolható, hogy van alapjuk a gyógyszerhatóanyagokkal szennyezett ivóvízről szóló városi legendáknak, csak ezek a mérések azt is igazolják, hogy tízezer köbmétert kéne inni a Dunából ahhoz, hogy egy csomagnyi lázcsillapítót nyerjünk ki belőle. A csapvízből meg még ennél is többet.

A briteknél olyan sokan használnak kokaint, hogy a vizeletükkel távozó anyagokat már a csapvízből is ki lehet mutatni. Az összeesküvés-elméletek közül is az egyik legmakacsabban kitartó az, ami szerint a háttérhatalmak az ivóvízbe juttatott gyógyszerekkel, hatóanyagokkal és hormonokkal intézik el, hogy a dolgok úgy alakuljanak, ahogy az nekik épp jó. Mint minden igazán jó konteónak, ennek is van némi alapja.

Kiürül, visszajut
Hogy kiderítsük, mennyi, a Wessling Hungary Kft. segítségét kértük. Ők, azon túl, hogy akkreditált laborként több cikkünkben is segítettek, évtizedek óta folyamatosan mérik az ivó- és a természetes felszíni vizekben kimutatható különböző szermaradványok mennyiségét. Mint azt László József, a cég kutató-mérnöke elmondta, valóban létező jelenség, hogy a hatóanyagok a vizelettel együtt bejutnak a csatornahálózatba, onnan pedig a felszíni vizekbe. Az sem elképzelhetetlen, hogy onnan a víztisztítókon keresztül a gyógyszerszennyezés visszajut az ivóvízbe.

Több nyugat-európai országban – így például Németországban – már kimutatták, hogy a kör bezárul, vagyis hogy a fogyasztótól származó szer újra visszakerül hozzá az ivóvízben. Ismereteink szerint azonban Magyarországon eddig erre még nem volt példa.A szakember szerint kokaint még nem mértek, de amúgy sem ez az igazi kérdés, hanem hogy pontosan mekkora arányú szennyezésről van szó. A mérési bizonytalanság miatt a vizsgálólaborok általában meghúznak egy határt, amely fölött már biztonsággal állíthatják, hogy az adott vegyület jelen van a vizsgált mintában. A Wesslingnél ez 10 nanogram literenként (ng/l), a londoni elemzés szerint a britek vízmintában 4 ng/l volt. Egy gramm egymilliárd nanogramm, tehát kiszámolható, hogy ahhoz, hogy például egy adag kokainnak megfelelő hatást érjen el az, amit megiszunk, ilyen hígításban több millió litert kéne meginnunk ahhoz, hogy valami legyen.

Nanogrammban mérhető
Nyilván az emberek nem csak azért félnek, mert nem akarnak beállni attól, hogy megittak egy pohár vizet, ezért a mintákat folyamatosan ellenőrzik (a Wessling és a hozzá hasonló laborok mellett például a Vízművek területi kirendeltségei is). Nem konkrétan a gyógyszerszennyezés miatt, de például azért is, a cél az, hogy ha valami mégis megszalad, azt rögtön látni lehessen. 
Egy kicsit más a helyzet a természetes vizekkel kapcsolatban. A folyóinkból, tavainkból a Wessling kutatásai a kifejezetten erre a célra kidolgozott módszerek révén során számos alkalommal mutattak ki gyógyszerszármazékokat, például a fájdalomcsillapítók egyik alapanyagát, a paracetamolt (1-50 ng/l), de volt koffein (5-100 ng/l), különféle, nem szteroidos gyulladáscsökkentők (diclofenac, ibuprofen, 100 ng/l felett), béta blokkolók (1-50 ng/l), koleszterinszint-szabályozók (1-50 ng/l), antibiotikumok (5-50 ng/l), vízhajtók (1-50 ng/l) és különböző kontrasztanyagok (sokszor 100 ng/l felett). Ezekben az esetekben az is egyértelműen kiderült, hogy a szerek emberi fogyasztás következményeként kerültek a vizekbe, nem a gyógyszergyárakból.
Összefoglalva tehát elmondható: bár nem lehetetlen hogy az ivóvízben is van valamennyi gyógyszermolekula, ezeket a mai laborok képtelenek kimutatni úgy, hogy ne mérési hibának minősüljenek. Ha valaki beleiszik a Dunába, a Balatonba vagy más természetes vizünkbe, valószínűleg sikerül benyelnie valami maradványt. De pontosan mennyit is kell inni a Dunából ahhoz, hogy baj legyen? Számoljunk! Egy félliteres kólában 50 milligramm koffein van.


Hirdetés

Vagyis egy literenként 50 nanogramm koffeint tartalmazó vízforrásból összesen 1000 köbmétert kéne meginni ahhoz, hogy kijöjjön az 50 milligramm.
Mi a helyzet a paracetamollal? Egy adag forróitalporban 500 milligramm paracetamol van. 50 nanogrammal számolva literenként 10 ezer köbmétert kéne meginni, hogy egy tasaknyi hatóanyagot bevigyünk a szervezetbe, vagyis jóval hamarabb halnánk meg vízmérgezésben, mint hogy bármilyen, a H2O-tól eltérő molekula kárt tehetne a szervezetben.
A labor diadala
Persze sokan vannak, akiknek ez nem elég megnyugtató, és a szakemberek szerint nem is baj, ha folyamatos az éberség. Felmerül a kérdés, hogy miért nem fejlesztenek ki olyan szennyvízkezelő eljárásokat, amik mindent kiszűrnek, ami csak káros.
Egyrészt a hatóanyagok (fogamzásgátlók, fájdalomcsillapítók) használata valóban tömegessé vált, nem pusztán a népesség növekedésének, hanem a gyógyszerszedési kultúra megváltozásának köszönhetően is. Másrészt az analitikai vizsgálatok fejlődése eljutott arra a szintre, hogy bizonyos molekulákat már nagyon kis koncentrációban is képesek vagyunk kimutatni a vizekből. Márpedig a természetes vizekben nagyon nagy hígításban találhatók meg ezek az anyagok
 – foglalja össze Palotai Zoltán, a Wessling környezetanalitikai üzletágának vezetője, aki szerint a laboratóriumok és a média közös felelőssége, hogy a megfelelően kommunikáljuk: a mérési eredmények ismerete nem azt jelenti, hogy ettől a jelenségtől félni kell. A londoni eset is inkább csak érdekesség, ami rámutat a kábítószer-használat ellen indított eljárások részleges kudarcára, illetve arra, hogy a brit vízművek milyen jó laborokkal dolgozik. A fejlett laboratóriumoknak ettől függetlenül nagyon fontos feladata az ivóvizek állandó vizsgálata, és mint Palotai külön kiemeli, a vízi közmű társaságok állandóan, rutinszerűen mérik is az ivóvizeket, erre az emberi tényező mellett természetesen az ökológiai veszély miatt is szükség van.



Hirdetés



Mit tehet az, aki továbbra sem nyugodt? A szakember szerint egy jól megválasztott, kifejezetten a szerves mikroszennyeződések kiszűrésére kifejlesztett szűrő használata esetleg tovább csökkentheti a szennyeződést, de Palotai szerint nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy 
ezzel valószínűleg csak azt érjük el, hogy az amúgy is elenyészően kis mértékben előforduló molekulák számát még inkább elenyészően kis mértékűre csökkentjük.
Ez nagyjából annyit jelent, hogy annyira kevés molekula lesz benne, amit majd csak az öt év múlva használt laboreljárások találnak meg, de ettől egészségesebb nem lesz a víz. Ha valaki úgy dönt, hogy akkor többet ő márpedig egy korty csapvizet sem iszik, érdemes jól megnéznie, hogy pontosan milyen ásványvízre vált. Ezek egy részénél valóban lehetetlen, hogy bármilyen, emberi tevékenységből származó szennyeződés kerüljön bele, hiszen ezek elméletileg érintetlen vízbázisokból származó vizek, így amíg a kitermelésükhöz és a palackozásukhoz szükséges berendezésekkel nem találkoznak, nem szennyeződhetnek.
5 évesen férjhez akart adni a dédimama..

5 évesen férjhez akart adni a dédimama..

5 évesen férjhez akart adni a dédimama..

Mikor kicsi voltam(5èves),nagymamámèknál nyaralt a család. Ott volt dèdnagymamám is. Ő már akkor beteges ès kicsit szeleburdi volt az öreglány. Mindenki kint beszèlgetett az udvaron,èn meg a fára kötött fa hintán hintáztam. Anyukám èszrevette,hogy dèdi folyton,szúró szemmel engem nèz. Zavarta,hogy hintázok. Anyukám megkèrdezte:
- Mi a baj nagymama?
-Add mán fèrjhez azt a jányt! Egèsz nap csak hinókázik.
-Nagymama,ő mèg gyerek.

Hirdetés

-fèl perc csend-
-Nem baj az. Add fèrjhez,minek neked!?Csak a nyakadon csüng.
Imádtuk őt!


9 éve senki nem áll szóba velem..Lányok, ennyire ronda lennék?

9 éve senki nem áll szóba velem..Lányok, ennyire ronda lennék?

9 éve senki nem áll szóba velem..Lányok, ennyire ronda lennék?

13-éves korom óta szeretnék barátnőt, mindenhol csak azt láttam. Hogy bántják a fiúk a lányokat. Én megfogadtam, hogy nem leszek olyan. Aztán egyszer csak 9-év tellt el és azt vettem észre, hogy senki sem áll szóba velem.
Eltűntek a rendes lányok, vagy nem is voltak.. Csak annyira naív voltam 13-évesen?
Itt van ez a gyűrű, én csak nyújtom az érzéseimet és senki sem vevő rá. Nyílván nem veszem feleségül egyből a lányt. Ez csak arra utal, hogy komoly vagyok. És engem senki ne hagyjon ott 2,5-év után például.

Hirdetés

Mindenki talál buta kifogást, mindenki leráz... Sőt olyanokat írnak, hogy "öld meg magad, nem kellesz senkinek sem. Csúnya vagy..."
Én sajnálom, hogy nem vagyok helyes.. Nem vagyok izmos..és nem vagyok egyáltalán átlagos sem. De ez akkor azt jelenti, hogy tényleg nincsen szüksége rám senkinek sem? Nem érdemlek meg valakit akivel viszont szerethetnénk egymást?

Hirdetés

Csak mert ha tényleg ennyire vissza taszítóan nézek ki. Akkor..akkor tényleg semminek nincsen értelme.


Fotó a robbantóról. Nem gondolná, hogy ki tette !

Fotó a robbantóról. Nem gondolná, hogy ki tette !

Fotó a robbantóról. Nem gondolná, hogy ki tette !

A Fővárosi Törvényszék pénteken tárgyalta P. László (23) ügyét. A férfi a gyanúsítottja a szeptember 24-i Teréz körúti robbantásnak.



Hirdetés


A bíróság elrendelte az előzetes letartóztatást, akár élfogytig tartó büntetést is kaphat. A bíróság megalapozottnak tartotta az ügyész indítványát. A bíróság szerint elképzelhető a bűnismétlés, illetve a szökés, elrejtőzés veszélye is. A gyanúsított nem szólalt meg, vallomást sem tett.

A férfit gyanúsítják a Teréz körúti robbantással /Fotó: Weber Zsolt
A gyanúsított fekete farmert, fekete pulcsit viselt. P. László talán még a koránál is fiatalabbnak látszik, szinte kölyökképű.


P. Lászlót előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsították meg a férfit, aki panasszal élt a gyanúsítás ellen.

A Blikk is beszámolt arról, hogy szeptember 24-én Budapesten a Teréz körúton robbantott egy férfi. A merényletben két rendőr súlyosan megsérült.


Hirdetés


A rendőrség nagy erőkkel nyomozott, a hatóságokhoz közel 1000 bejelentés érkezett az üggyel kapcsolatosan. Végül szerdán Keszthelyen fogták el a robbantás gyanúsítottját.


A tárgyalás után elvezették P. Lászlót /Fotó: Weber Zsolt

11 fotó, amely úgy néz ki, mintha nem ezen a földön fotózták volna. A hetedik az agyam nem képes elhinni

11 fotó, amely úgy néz ki, mintha nem ezen a földön fotózták volna. A hetedik az agyam nem képes elhinni

11 fotó, amely úgy néz ki, mintha nem ezen a földön fotózták volna. A hetedik az agyam nem képes elhinni

A bolygónk egy csodálatos hely, és megannyi szép táj rejtekhelye. A szem számára maga a gyönyör ez a 11.kép. Szeretnék most egyszerre mindenhol ott lenni, és tátott szájjal bámulni egy percig az összes tájat.. Te is szeretnél most ott lenni ?



Hirdetés











Hirdetés








VV Zsolti édesanyja elhunyt. Szívrohamot kapott, és itt hagyta a fiát

VV Zsolti édesanyja elhunyt. Szívrohamot kapott, és itt hagyta a fiát

VV Zsolti édesanyja elhunyt. Szívrohamot kapott, és itt hagyta a fiát

  Bár a többiek gyakran emlegetik hiányzó szüleiket a ValóVilág Powered by Big Brother villájában, Zsolti szinte sohasem beszél a családjáról, ha igen, akkor is csak szűkszavúan.


 A kiválasztásokon és a kihívásokon is – bár a Villaszabályzat szerint tiltott a kiüzenés – sokszor csak párjának, Patriknak köszön, neki mondja, hogy hiányzik. Ez egyáltalán nem véletlen, ugyanis nem ő az egyetlen villalakó, akit hatalmas családi tragédia ért; ahogy Ginának, Zsoltinak sem él már az édesanyja. Ezt még korábban árulta el a valósághős.

Hirdetés

– Három évvel ezelőtt jött egy telefon, hogy szívrohamot kapott, és nem élte túl – kezdi a szívbemarkoló történetet Zsolti. – Nem gondoltam, hogy ennyire fog hiányozni, mert annyi jót nem tett velem, de azért mégiscsak egy anya. Mégiscsak pótolhatatlan, és mégiscsak egy évben legalább háromszor, mondjuk karácsonykor, anyák napján és a szülinapján beszélsz vele, de a viszonyunk ennél szorosabb volt, segítettem, amikor tudtam, számlákat fizettem, cigit és kaját vettem neki. Az, hogy én jól éltem, azt jelentette, hogy ő sem fog éhen halni, aztán végül is nem éhen halt, hanem szívrohamot kapott, és itt hagyott minket – avat be minket a villa nyíltan homoszexuális lakója, akit teljesen megtört a tragikus hír. Édesanyja – Zsolti szavaival élve – nem volt tanult asszony, ellenben bölcs volt, mindig rávilágított az élet nagy igazságaira, amelyeket ő a mai napig kamatoztatni tud. Azonban 11 éves kora óta állami gondozásban nevelkedett édesanyja szenvedélybetegsége miatt.




Hirdetés


Intézetben nevelkedett, mert az anyja beteg volt, három éve halt meg az asszony /Fotó: Pozsonyi Zita
– Mentálisan nem volt a helyzet magaslatán, skizofréniában szenvedett, amit szerencsére nem örököltem tőle. Sokszor ivott, begyógyszerezte magát, és ekkor rendszerint megpróbált önkezével véget vetni az életének. Ekkor döntött úgy a hatóság, hogy intézetbe küld, mert a rehabon lévő szülök gyerekei ilyenkor van, hogy egy hétig egyedül árválkodnak otthon. Amikor rosszul volt, bántott is minket, de amikor jól volt, akkor anyatigrisként viselkedett. Hiányzik... – árulta el Zsolti, aki ezért is várja mindennél jobban a szerettei­től kapott videóüzenetet. Már csak azért is, hogy ki lehet az, aki erőt ad neki ahhoz, hogy beváltsa ígéretét, vagyis párbaj nélkül játssza végig a ValóVilágot.

Árnyékként él a Villában

Zsolti napok óta mintha árnyéka lenne önmagának. Zseri kiesése óta kicsit megzuhant, állandó hálótársával, Viviennel is napi szinten kapnak össze, sőt Somával sem nagyon tudták rendezni viszonyukat az óvszerdobálózás után. Ha Zsolti továbbra is így játszik, könnyen lehet, hogy a jövő heti kiválasztáson bezsebel egy-két jelet a lakótársaitól.
Megszólalt a Teréz körúti robbantó édesapja, és házkutatást tartottak nála is

Megszólalt a Teréz körúti robbantó édesapja, és házkutatást tartottak nála is

Megszólalt a Teréz körúti robbantó édesapja, és házkutatást tartottak nála is

Egy korábbi független polgármester, P. László fiát gyanúsítják a Teréz körúti robbantással. A család karmacsi otthonában is házkutatást tartottak a rendőrök, miután a TEK szerda délután elfogta a robbantót.

A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozott a letartóztatott férfi édesapja. A volt polgármester szerint elképzelhetetlen, hogy a fia lenne az elkövető.


Hirdetés



Itt minden részletet megtalál a robbantásról, a robbantó elfogásáról.

Az apa azt mondta a lapnak, hogy vele semmi konkrétumot nem közöltek, csak annyit, hogy házkutatást tartanak nála.

A férfi arról sem tud, hogy milyen bizonyítékok alapján tartóztatták le a fiát, akinek most keres ügyvédet.

Házkutatás volt Taksonyban, ahol a legtöbbet tartózkodott a férfi.


Megdöbbentő, hogy mit találtak a körúti robbantó lakásán ! Szerencse, hogy elfogták

Megdöbbentő, hogy mit találtak a körúti robbantó lakásán ! Szerencse, hogy elfogták

Megdöbbentő, hogy mit találtak a körúti robbantó lakásán ! Szerencse, hogy elfogták

Sajtótájékoztatót tart a Központi Nyomozó Főügyészség a Teréz körtúti robbantás ügyében.



Cikkünk folyamatosan frissül!

Hirdetés


A Blikk is beszámolt arról, hogy szerda délután a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai elfogtak egy férfit, feltehetően ő hozta működésbe a két rendőr sérülését okozó robbanószerkezetet.

Lapunk úgy tudja, hogy a férfi egy korábbi polgármester fia.

A sajtótájékoztató 11 óra 6 perckor elkezdődött.

Keresztes Imre, főügyész bejelentette, hogy őrizetbe vettek egy férfit, aki gyanúsítható a robbantással. Indítványozzák az előzetes letartóztatását.


Rendkívüli sajtótájékoztatót tartanak /Fotó: Vajta Zoltán
A férfi panasszal élt a gyanúsítás ellen. A gyanú: előre kitervelte emberölés kísérlete, robbanóanyaggal visszaélés.

Az elfogott férfi magyar állampolgár, nem budapesti. Az elfogására Keszthelyen kerül sor, szerdán 16 óra után néhány perccel.

Itt minden cikket megtalál a Teréz körúti robbantásról.

Keresztes Imre elmondta az a munka vezetett nyomra, amit ígértek, mindent törvényes lehetőséget felhasználtak az elmúlt hetekben, minden szálat megvizsgáltak.

A főügyész köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a nyomozásban. A nyomozással a Nemzeti Nyomozó Irodát bízták meg.

- Tartottunk attól, hogy újabb bűncselekményt is elkövethet ez a személy, a gyanúnk nem volt megalapozatlan, megnyugtató, hogy most már a hatóságok kezében van - mondta Keresztes.

Így fogták el a férfit

A bűncselekményt egy személy követte el, és nem merült fel, hogy külföldi bérgyilkos.

Papp Károly, Országos Rendőrfőkapitány, altábornagy veszi át a szót.

- A rendőrök állapota folyamatosan javul, remélem néhány hónap múlva visszaállhatnak a munkába és tudják azt a hivatásukat gyakorolni, amit eddig is elkötelezetten tettek - mondta a robbantásban megsérült kollégáiról Papp.

- Az első óráktól kezdődően komoly együttműködés volt a titkosszolgálat, nemzetvédelmi szgolálat, terrorelhárítási központ és az orfk között - jelentette be a rendőrfőkapitány.


Papp Károly (balról), Keresztes Imre és Hajdú János tartott sajtótájékoztatót /Fotó: Vajta Zoltán
Papp Károly megköszönte az állampolgároknak azt a közel 1000 bejelentést, ami a robbantással kapcsolatban érkezett. A NNYI mindennel utánajárt.

Keresztes Imre elmondta még, hogy a gyanúsított élt azzal a jogával, hogy nem tett vallomást.

Hajdú János, a TEK főigazgatója a férfi elfogásának körülményeiről beszél.

Hajdú elmondja, a TEK szerdán valóban az ország több helyén akcióban volt, de nem mindegyiknek volt köze a Teréz körúti robbantásról.

- Tegnap Papp Károly olyan információkat adott át, amely lehetővé tette a feltételezett elkövető elfogását. A férfi Keszthelyen a Csík Ferenc sétányon várakozott az autójával. Elfogása után orvosi vizsgálatra vitték, egy másik településen egy épületet vizsgáltak át. A férfi Budapestre szállítottuk, majd átadtuk a hatóságoknak - mondta Hajdú.


Hirdetés

Újságírói kérdés hangzott el, mely szerint mi volt a férfi indítéka és miért gondolták azt, hogy újabb robbantásokra készül.

Keresztesi részleteket nem árult el.

- A nyomozás nem nyilvános és egyéb részletek sem nyilvánosak - válaszolt a főügyész. - Teljesen egyértelmű, hogy a rendőrök ellen irányult a támadás. Arról nem mondhatok többet, hogy mit találtunk a házkutatás során. A bizonyítékokat is csak a terhelt védője és a bíró tudhatja rajtunk kívül, a nyomozás részleteiről mást nem mondhatok.
( vélhetően több kiló robbanóanyagot találhattak a nyomozók a gyanúsított lakásán )


Papp Károly a szeptember 24-i támadás után bejelentette, hogy 10 millió forint nyomravezetői díjat ajánlanak fel. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy nem fizetik ki ezt az összeget, mivel a NNYI derítette fel az elkövető személyét.
Elkapták a teréz körúti robbantót a TEK-esek

Elkapták a teréz körúti robbantót a TEK-esek

Elkapták a teréz körúti robbantót a TEK-esek

A Terrorelhárítási Központ (TEK) egyenruhás és civil nyomozói lezárták szerda kora este a keszthelyi Borbás Vince sétány egy szakaszát.


Hirdetés


A Balaton-parti Helikon Hotel és a városi strand közötti szakaszon egy autót vizsgálnak. Az MTI tudósítója a helyszínen azt tapasztalta, hogy az útszakasz két végét polgárőrök, illetve a TEK egyenruhásai zárták le a forgalom elől. Sem gyalogosokat, sem járműveket nem engednek be az érintett útszakaszra, ahol több tucatnyi ember vizsgálja a piros színű, magyar rendszámú személyautót.

Itt olvashat bővebben a gyanúsított elfogásáról!

Az autók lámpáival megvilágított helyszínen néhány járókelő is felbukkant, de a lezárt terület közelébe senkit nem engednek.

Egyes információk szerint a " kretének " nevű átverésekre szakosodott csoportból , a főszereplő Regi volt a tettes.
Hatósági figyelmeztetést adtak ki erre a teára . Halálos adalékanyagot tartalmaz!

Hatósági figyelmeztetést adtak ki erre a teára . Halálos adalékanyagot tartalmaz!

Hatósági figyelmeztetést adtak ki erre a teára . Halálos adalékanyagot tartalmaz!

A NÉBIH az EU tagállamok gyorsriasztási rendszerén (RASFF) kapta a hírt, miszerint egészségre ártalmas, nem engedélyezett összetevőt is tartalmazó fogyasztó tea és kapszula rendelhető az interneten elérhető online boltokban és a Facebook-on is.
A holland élelmiszerbiztonsági hivatal által közölt információk alapján olyan bolgár eredetű, gyógynövény tartalmú, fogyasztó hatású étrend kiegészítőt hoztak forgalomba az interneten, amely nem engedélyezett összetevőt, valószínűleg szibutramint tartalmaz.


Hirdetés

A termékek megnevezése: EMTEA, NIVA A detox és Irem natural fogyasztó tea illetve kapszula
A termékekről készült képek:

A szibutramin az Európai Unióban betiltott gyógyszer hatóanyag, az „egészséges” emberek 10-30%-ában szédülést, álmatlanságot, szájszárazságot, magas pulzusszámot, magas vérnyomást, hányingert, szédülést és különböző szívproblémákat okozhat már 10 -30 mg/nap fogyasztás esetén.

Az előzetes vizsgálat szerint az étrend kiegészítőből ajánlott napi adag 15,5 mg szibutramint tartalmaz.


Hirdetés

A hír alapján lehetségesnek tartják, hogy egy fiatal nő a fogyókúrás tea fogyasztása miatt hunyt el.
A NÉBIH felhívja a figyelmet, hogy a képen látható termékek ártalmasak lehetnek, ezért ne rendeljék, ne fogyasszák azokat!
Bréking! Elfogták a körúti robbantással vádolt férfit !

Bréking! Elfogták a körúti robbantással vádolt férfit !

Bréking! Elfogták a körúti robbantással vádolt férfit !

A 24.hu szerint az illetőre terrorelhárítók csaptak le. Egyelőre nem tudni, hogy a robbantót fogták-e el.

Amint több információnk van, frissítjük cikkünket.

Hirdetés


A Teréz körúton szeptember 24-én robbantott egy ismeretlen férfi, akit azóta is nagy erőkkel kerestek. A merényletben két járőr súlyosan megsérült.

Itt minden információt megtalál a körúti robbantásról.

Papp Károly, országos rendőrfőkapitány tízmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlottak fel annak, aki érdemi információval segíti a nyomozást.

A hatóságok több felvételt is közzétettek a robbantóról. A rendőrséghez legalább ezer bejelentés érkezett.


Vajna Timi megosztotta ezt a képet. A kommenteken azóta zokogunk

Vajna Timi megosztotta ezt a képet. A kommenteken azóta zokogunk

Vajna Timi megosztotta ezt a képet. A kommenteken azóta zokogunk

Már pár napja nyitva van (elnézést, mégsem, már bezárt) Vajna Tímeának és partnereinek Mr. Funk nevezetű fánkboltja, úgyhogy rákukkantottunk a Facebookra, milyen értékeléseket kaptak eddig.


A számszerű értékelések – azaz hány csillagos az adott hely – alapján nem áll jól a bolt:

246-an 1 csillagot,
6-an 2 csillagot,
2-en 3 csillagot,
2-en 4 csillagot,
95-en pedig 5 csillagot adtak rá.
A szöveges értékelések ennél többet is elárulnak a magyarság fánkízléséről, illetve közpénzhez fűződő viszonyáról. Tímea az árakon, a tájékoztatáson és a cukorfokon is kibukott:


Hirdetés


2 csillagot érdemel, nincsenek árak, nincsenek megnevezve a termékek na meg a személyzet sem tud felvilágosítani, hogy milyen fánkokat árusítanak! Kész átverés! A barátnőm egy darab fánkot vásárolt 420 forintért, a barátom 2 darabot 430 ért, míg én 4 darabot 1820 forinté. Az ízvilága pedig egyszerűen nagyon édes!
Az édességgel Ági se békült ki egykönnyen:

Gejles cukros száraz sz@r. Ámerikában ezt biztos kétpofára tömik magukba… de ez nem az USA, LA. nem a magyar szájíznek van készítve. Vércukorszintem egy harapás után 8000 lett.

Ajaj, Dániel is berágott, szó szerint:

Nagy reményekkel tértem be hozzátok. Amit árultok, az egy élelmiszeripari hulladék, köze nincs az igazi fánkokhoz, száraz, minőségi alapanyagokat nélkülöző vackokat tukmáltok az emberekre.
Róbert keni-vágja, mi kell a magyar ember szájpadlásának:

Magyar szájnak a tejfölös fokhagymás sajtos lángos való Timike, és még egészségesebb is!
Erik ennyit se szórakozott, a közpénz jellegre ment rá, nagyon alapos okfejtéssel:

5 darab fánkot vásároltunk, mindegyiknek FIDESZ mellékíze volt és az egyikben egy ősz szőrszálat is találtunk, amiről elképzelésünk sincs, hogy kié lehet, hiszen a boltban csak fiatal eladólányokat láttunk! Munkáltatói jellegét elvesztett pénzzel fizettünk, ezzel is segítve Timikét és Családját abban, hogy vissza tudja majd a közpénz jellegét elvesztett hitelét, reméljük már ennyivel tudtunk segíteni. A funkjait egyébként akár az Árpád hídi metróaluljáróból is hozathatná, azok is ilyen silány minőségűek, de legalább nagyságrendekkel olcsóbbak. Talán mert annak nincs közpénz jellege. Elnézést. Nem volt közpénz jellege. Na jó, csak blöffölök!
Dániel már kicsit túlzába viszi az Andy Vajna kaszinókoncessziójára való utalgatást:

tökre nem az, amire számítottam, rulettasztal sem volt, de még adóoptimalizási tanácsokat sem adtak a pénztárosok, would not bang
Kálmánnál nem teljesen érthető, miért egy csillagot adott, amikor ennyire elégedett!

Igazán különleges ízvilággal rendelkeznek az itt kapható fánkok, az adófizető állampolgárok kemény munkája közben keletkezett véres verejték cseppek szétkenődnek a szájpadlásodon, amint beleharapsz ebbe az ízletes desszertbe.
Az meg, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal Miniszter Urat is belekeverik ebbe, vérlázító!

Helikopteres kiszállítás nincs? Sajnos nem áll módomban elmenni, pedig szívesen ennék egy jó MutyiFunkot!
Sőt, Schobert Norbertet is…. :(

Hirdetés


Update Norbi személyesen fogja porig rombolni helyet, majd a romokra parkol a szlovák rendszámú kocsijával.
Vannak azért pro vélemények is, persze az ötcsillagosok közül. Ez Istváné:

Nektek most az a bajotok a Timivel, hogy nem otthon ül és költi Andy pénzét, vagy az, hogy annak ellenére, hogy ezt megtehetné, dolgozik és az Andy befektetéseit kezeli ?
Végül Viktória tanácsaival bocsátanánk el nézőinket:

Már csak azért is 5⭐️ adok, mert a sok tudatlan képes nyitás előtt leértékelni a helyet. Csak mert irigy, féltékeny, buta emberek. Semmire nem mentek azzal, ha rosszindulatúan reagáltok az életre. Ha nem tetszik , ne nézd!
Olyan rövid az élet, hogy haraggal, gyűlölettel a szívünkben éljünk. Nyilván nem kell mindenkit szeretni, de inkább forduljunk azok felé, akiket kedvelünk/ szeretünk , és ne azokkal foglalkozzunk , akiket rühellünk.
Zámbó Jimmy fia döbbenetesen sok pénzt örökölt, de mindent elvert !

Zámbó Jimmy fia döbbenetesen sok pénzt örökölt, de mindent elvert !

Zámbó Jimmy fia döbbenetesen sok pénzt örökölt, de mindent elvert !

A Király halála után mesés vagyonát özvegye és három gyermeke örökölte. Krisztián azonban gyorsan eltapsolta a nyolcvanmilliós örökségét.

Zámbó Jimmy halála után is igazi rekorder: hazánkban az elhunyt hírességek között ő az egyik, aki után a legtöbb jogdíj jár. Az énekes hatalmas vagyont is hagyott maga után, amelynek nagyságáról egészen idáig csak találgatni lehetett, de Tihamér tiszta vizet öntött a pohárba, miután Krisztián az Aktív kamerája előtt azt mondta, nyolcvanmilliós vagyont örökölt édesapjától.

Hirdetés


– Az örökségből a jogdíjak, az ingóságok, amiket én kaptam, az ilyen nyolcvanmillió forint körüli összeget ér el – árulta el Krisztián a megdöbbentő összeget a riportban és minden jel arra utal, hogy már nemigen maradt semmi. Már három évvel ezelőtt is arról panaszkodott, hogy úszik az adósságokban. Az X-Faktorban való szereplése után még egy életrajzi könyvvel is pró­bált bevételhez jutni, de a siker el­maradt.

– Nemcsak egy autót vett el tőlem a bank, végrehajtás is van a házamon. Hat-hét éve vettem fel svájcifrank-alapú hitelt a családi házunkra, ahol az édesanyámmal éltünk. Talán a legrosszabbkor, hiszen a válság kirobbanása után egy év alatt a törlesztőm száznyolc­ezerről kétszáztízre nőtt, azóta meg már lassan inkább megtriplázódott – panaszolta 2013-ban a Frizbiben Krisztián, akinek édesapja 2001-ben hunyt el, ez pedig azt jelentheti, hogy mesés örökségét öt év alatt elveszítette. Szerettük volna megkérdezni tőle, hogyan úszott el a vagyona, de nem tudtuk őt elérni. Jimmy testvére, Tihamér viszont készséggel nyilatkozott a Borsnak. Szerinte természetesen az egész család tisztában van azzal, hogy Krisztián mennyi pénzt kapott, ezért arra a kérdésre, hogy tudott-e az énekes nyolcvanmilliós örökségéről, határozottan felelt.



Hirdetés

– Persze! Úgy volt, hogy az örökség felét az özvegy kapta, a másik felét pedig a három gyermek. Így ki lehet számolni, hogy volt – mondta Tihamér. Eszerint a fiúk 80-80, az özvegy pedig 240 millió forintot örökölt. Zámbó Jimmy tehát majd félmilliárdot hagyott a szeretteire. Vajon ilyen komoly örökség után Krisztián miért él hosszú ideje albérletben? – kérdeztük Tihamér nagybácsit, s ő világossá tette.

– Hát bolond! A habzsi-dőzsi, ugye! – magyarázta.

Zámbó Jimmy 15 évvel ezelőtti halálának körülményeiről ma is számos pletyka él, a vizsgálat azonban azzal a megállapítással zárult, hogy január 2. hajnalán a szomszéd kakasa úgy felbosszantotta őt, hogy pisztolyával kilőtt az ablakon. Ezután kiürítette a tárat, majd viccből nejére fogta a fegyvert. Az asszony megijedt, Jimmy úgy próbálta megnyugtatni, hogy saját halántékához fogta a pisztolyt, és meghúzta a ravaszt. A fegyver csövében maradt még egy golyó.
Alvilági arc ismerte fel a teréz körúti robbantót

Alvilági arc ismerte fel a teréz körúti robbantót

Alvilági arc ismerte fel a teréz körúti robbantót

Budapest - A Teréz körúti robbantás közel egy hónapja történt, s a rengeteg információ ellenére a rendőrség még mindig nem tudja, hogy ki állhat a dolog mögött.

A privatkopo.hu oldalnál nemrég jelentkezett egy férfi, aki azt állítja: felismerte a felvételeken szereplő alakot. Korábban fegyver- és robbanóanyagcsempészettel foglalkozott a névtelenséget kérő úriember, és elmondása szerint 14 évvel ezelőtt alvilági körökben bemutattak neki egy férfit, akire elmondása szerint úgy hasonlít a Teréz körúti robbantó, mintha az ikertestvére lenne.



Hirdetés

A robbantóra hasonlító férfivel évekkel ezelőtt találkozott a fegyvercsempész
A tanú azt mesélte, hogy mikor találkoztak, rögtön feltűnt neki a vele szemben ülő hideg, rezzenéstelen tekintete és pókerarca, illetve az, hogy enyhe akcentusa van - később kiderült, hogy szerb állampolgár. A Privatkopo.hu-nak adott interjújában megemlítette azt is, hogy 7-8 évvel később egyszer véletlen még összefutott a férfival.


Követte a biztonsági őr a SPÁR-ban, erre ő az orra alá eresztett !

Követte a biztonsági őr a SPÁR-ban, erre ő az orra alá eresztett !

Követte a biztonsági őr a SPÁR-ban, erre ő az orra alá eresztett !

Aki tart otthon férfiállatot, az tudja, hogy az gyakorlatilag mindig termel annyi gázt, amin a vacsi megfőzhető lenne. Csupán a szagokat kell -megfelelő táplálékkal- beállítani elviselhető szintre...
A lecsós máj savanyú káposztával nem ilyen.
De ez is lehet pozitívum!!
Történt ugyanis tegnap, h a csömöri Auchanban bóklásztunk a családdal. A ruházati cókmók közé természetesen mindhárom nőm kamikaze-mód csapódott be, én meg jobb híján a napszemcsiket meg a cipőket nézegettem, volt rá szűk másfél-két órám. :)
Hanem hamar feltűnt, hogy az egyik erősen középkorú (vagy középkori?) őr kinézett magának. Na most én egy 120 kilós szőrös és ritkán borotválkozó dög vagyok, így nem hiszem, hogy a hamvas pofikámat akarta stírölni.


Hirdetés


Bárhová álltam, megjelent tőlem két lépésre, és ő is erősen vizslatta a kitett pipőkéket. Tuti vagy ínyenc volt, vagy sosem látta még a kínálatot, de ahogy léptem egyet-egyet balra, jött ő is velem. Próbaképp megkerültem, és a másik irányba sasszéztam lassan. És lám, ő is újra megvizslatta az egyszer már látott topogókat! De még milyen figyelmesen, egyem a máját paradicsom szósszal!
Szóval én kellek neki. Vagy imádja az izzadt hónaljú melósokat, vagy testközelből akar lefülelni, mikor épp zsebre vágok egy 300 forintos lábujjközi flip-flop papucsot. 38-as méretben, az mindhárom nőmnek jó. Egyik lehetőség sem izgatott fel. Ellentétben a lecsós májjal, ami jelentős mennyiségű harci gázt termelve, a nyomásszabályzómat feszegette. És mivel egy adag genyóságért én sem megyek a szomszédba, óvatos-csendesen kiengedtem egy köbmétert a sunyi, lapos, gyilkos fajtából.
Aztán, mikor láttam, hogy az öntött műanyag padló is kezd színtelenedni, a saválló kínai gumipapucsok pedig habcukorrá olvadnak a szagtól, finoman arrébb léptem kettőt...

Hirdetés

Hűséges árnyékom pedig szépen belesétált a csapdába, amit a harci gázok legdurvábbika képezett...
Remélem, legalább két kamera vette az arcát, mikor rájött, mit is hagytam ott neki. Először megrándult, mint akit gyomron rúgtak, majd könnyező szemekkel kapkodott levegő után, miközben igyekezett nem telerókázni a tavaszi akcióból maradt negyvenhetes hótaposót. Utána egy karmesterhez illő, ám akaratlan kézrángások alkalmazásával igyekezett molekulánként összeszedni némi oxigént. Nem sikerült neki. Hörögve és félholtan tántorgott el a tőlem lehető legmesszebb levő pontra, és ott kapaszkodott a 4700 forintos csipkés melltartók polcába.
Ártatlanul belemosolyogtam opálosra üvegesedett szemeibe, majd egy női shortot leakasztva látványosan elsasszéztam az ásványvizek felé. Partra vetett halként tátogva, könnyeit nyelve nézett utánam.
Nem mert követni...


Ui.: a korrektség jegyében kijelentem, hogy írásomat nem szántam sértésnek vagy bármi szinten negatívumnak semmilyen cég, foglalkozási kör, nemzetiség, faj, nem, stb számára.
süti beállítások módosítása